Forrás: Femcafé A héten jött a hír, hogy meghalt Haumann Péter. Ha mást nem is a hangját biztosan mindenki ismeri, hiszen annyira jellegzetes volt, ráadásul nekem összekötődik a Hupikék Törpikék főgonoszával, hiszen kb. a gyerekkorom egyik meghatározó meséjéről beszélünk. De emellett annyi szerepe volt, és annyi mindenben játszott, vagy adta a hangját egy-egy film szereplőjéhez,Bővebben:Bővebben: “Haumann Péter”
Címketár:hatalomstruktúra
Zelenszkij
Ha már a motivációkat nézzük, akkor itt az ideje, hogy elővegyük az ukrán elnök Zelenszkij képletét is. Elsőre láthatóan sokkal békésebb képlet ez, itt nem a harcias állatok vannak fölényben, hanem inkább a lassúak, kedvesek, viccesek, gondolkodók. Első pillantásra az látszik, hogy ez az ember békét akar. Nincsenek nagy harci vágyai, ellenben keményen dolgozik ésBővebben:Bővebben: “Zelenszkij”
Előválasztás 2: Fekete-Győr András
Mint már az előző bejegyzésben írtam, megyünk szépen sorban a jelöltek képletein, így mindenki pontosabb képet kaphat arról, kire is akar szavazni. Van egy-két dolog, amit minden bejegyzéshez le fogok írni, mint például ez: Ami fontos, hogy ez az oldal nem politikai oldal, itt szimplán a kínai asztrológia segítségével nézzük meg a jelölteket, nem politikaiBővebben:Bővebben: “Előválasztás 2: Fekete-Győr András”