Heti előrejelzés 2023. március 6-12.
Március 6. hétfő, Jin Víz Disznó
Nagyon érdekes nappal indítjuk a hetet olyan értelemben, hogy a nap képletében egy darab Tűz elem sincs. Nagyon minimális Föld elem van, de ezen kívül kék és zöld színekben pompázik, vagyis Víz és Fa elem az uralkodó. Ez pedig a kreativitást, a tanulást és a fejlődést jelenti. Vagyis a mai nap ezekre kifejezetten alkalmas, így vizsgára vagy felelésre, tanulásra vagy kreatív gondolkodásra. Úgyhogy ma a reklámszakemberek és a diákok nyerik a napot. A többiek a változatosságot fogják megérezni, vagyis hogy semmi, de semmi nem biztos és állandó a mai napban, egyfolytában változik, szinte percről percre. Szerencsére Fém elem is kevés van, így az nem okoz feszültséget, vitát. Lehet azért egy adag akaratosság a napban, amiből főképp azoknak származhat problémája, akiknek erős a képletük.
A Disznó, a Kecske és a Nyúl ma sziporkázik agyilag. A Kígyó, a Majom és a Bivaly viszont a változásokra koncentrál.
Március 7. kedd, Jang Fa Patkány
Még ma is marad a Fa-Víz uralom, de már elveszíti nyugodt természetét. Kiegészül egy jó nagy adag feszültséggel, ami a vágyálmok, elképzelések és a valóság összeütközéséből adódnak. Más az, amit elképzeltünk, amit vártunk, és más az, amivel a valóságban találkozunk. Kicsit olyan ez, mintha vakrandira mennénk és szembesülnénk azzal, hogy teljesen más a randi partnerünk, mint ahogy azt leírta pár sorban. Ráadásul a mai napban benne lesz a szexualitás erősödése is, így az abszolút érezhető lesz az emberi kapcsolatokban, még a nem szerelmi kapcsolatokban is. Ettől függetlenül az agy jó kis intézkedős, szervezkedős nap, így mára érdemes sok mindent be sűríteni, mert bírni fogjuk a tempót.
A Patkány, a Sárkány, a Majom és a Bivaly ma egyfolytában intézkedik. A Kecske, a Ló és a Nyúl viszont kicsit megzavarodik.
Március 8. szerda, Jin Fa Bivaly
Na, ma érkezik egy kis Föld is a képletbe, az picit lelassít, picit szomorkásabbá tesz. Ha valakinek sok Föld elem van a képletében, akkor ma kedvetlen lehet, és már az első problémánál feladja a versenyt. A többiek annyit éreznek a Föld erejéből, hogy nyugodtabbak és minimálisan lassabbak lesznek. Ez a lassúság annyit tesz, hogy nem döntünk mindenről azonnal, nem ugrunk fejest meggondolatlanul dolgokba, hanem szépen, nyugodtan átgondoljuk a döntéseinket. Így alapvetően az egy békés, nyugodt nap lesz, nagyobb energia ütközésektől mentes.
A Bivaly, a Patkány, a Kígyó és a Kakas kicsit szomorkás lehet ma. A Ló, a Kutya és a Kecske viszont örül a nyugalomnak.
Március 9. csütörtök, Jang Tűz Tigris
Végre érkezik egy kis Tűz a napba és rögtön hoz is magával egy kis energiát és egy kis szépérzéket az irodalomban és a művészetekben. Ma rettentő jó lesz a kommunikációnk, érdemes ezzel foglalkozni, ha valaki könyvírásra adná a fejét a mai nap tökéletes az elkezdésére. De ha írói vénánk nincs is, ma felettébb élvezzük az irodalmi előadásokat, megjelenéseket, így erre érdemes helyezni a hangsúlyt. Ezen felül tele leszünk energiával, lesz bennünk egy adag hevesség is és természetesen agresszió is. Szerencsére csak kicsi, tudjuk azért kontrollálni az érzéseinket. A mai napra viszont a világpolitika lángolhat fel, a háborúval kapcsolatban hevesebb támadások várhatóak.
A Tigris, a Ló és a Kutya ma tud majd agresszív lenni. A Kígyó és a Majom viszont az irodalomra koncentrál.
Március 10. péntek, Jin Tűz Nyúl
Hú, az az első nap az évben, amikor teljesen benyulasodunk. Az év, a nap és a hónap is Nyúl, vagyis ma az is érzi a Nyúl energiáját, aki nem akarja. Viszont ráadásul mindez 3 különböző Nyúl, így tényleg elég széles spektrumát kapjuk a Nyulaknak. Az annyit tesz egyébként, hogy nagyon tanulósak leszünk, nagyon udvariasak, szerteágazó figyelemmel egy sűrű nap elé nézünk. Biztos, hogy nem egy nyugalmas, békés, alvós nap lesz, hanem mozgolódós, intézkedős. Nagyon jó a mai nap sportra is, mert a mozgás igénye is nagyon bennünk lesz. ezen felül pedig biztos hogy döntéseinket jelentősen befolyásolja a család és a család érdekei, mindent ennek mentén szabályzunk, e-szerint alakítjuk napunkat.
A Nyúl, a Kecske, a Disznó és a Kutya a családra koncentrál. A Kakas, a Patkány és a Sárkány viszont a nyüzsgést élvezi.
Március 11. szombat, Jang Föld Sárkány
Kiszámíthatatlan és racionális nap lesz az a szombat, nem az a klasszikus kellemes, lazulós szombat. Bár, még az is lehet belőle, hiszen egyik pillanatról a másikra változnak a nap eseményei, így akár jó irányba is elindulhat. Annak ellenére, hogy egy stabil elem érkezett az állandó változó vízhez és fejlődő Fához mégsem lesz semmi stabilitás a napban, sőt. Ráadásul megpróbálunk midnent a logika és a racionalitás irányából megközelíteni, hogy még véletlenül se keverjünk bele érzelmeket. Válóperhez tökéletes, laza szombathoz már kevésbé. Érdemes ma a művészeti érzékünkre koncentrálni, mert abban jeleskedhetünk. Illetve a megérzéseinkre hallgatva döntést hozni is jó ötlet ma, mert nagyon erősek lesznek a megérzéseink.
A Sárkány, a Patkány, a Majom és a Kakas ma csupa értelem. A Bivaly a Nyúl és a Kutya viszont csupa érzelem.
Március 12. vasárnap, Jin Föld Kígyó
Vasárnapra kicsit lelassulunk, kicsit pihenősre vesszük a figurát. Hiába leszünk tele tervekkel, hiába akarunk valami újba vágni, hiszen az az érzés bennünk van egész hónapban, mégis ma csak a tervezgetésig jutunk el, aztán le is beszéljük magunkat róla. Nem a nagy megvalósítások napja az, inkább a pihenésé, így ne is erőltessünk semmi olyat, ami nehezünkre esik. Élvezzük a csendet, nyugalmat, amennyire tudjuk és amennyire jelen van. Talán a mai lesz a legspirituálisabb nap a héten, így érdemes ezzel a vonallal is foglalkozni. Fontos még a segítség, hiszen ma bennünk lesz a segítő szándék többszörösen is: használjuk ezt ki akár adakozásra, akár csak a szomszéd néni szatyrának cipelésére. A lényeg, hogy segítsünk ma valakinek.
A Kígyó, a Bivaly és a Kakas ma karitatív gálát szervez. A Tigris és a Disznó viszont csak lazán tervezget.