Február 13. hétfő, Jang Víz Tigris
Hú de zöld napunk lesz! Itt a zöldet ne úgy értsétek, hogy környezetvédő, hanem úgy, hogy tanulós, fejlődő. Nagyon sok Fa elem van ugyanis a képletben, a Fa pedig mindig, de mindig a fejlődésről, változásról és a tanulásról szól. Szóval ma ezerrel pörög majd az agyunk, nagyon gyorsan, könnyen felfogjuk a számunkra új dolgokat is. Nagyon jó a mai nap karrier szempontjából is, hiszen ha jól keverjük a lapjainkat és jól használjuk ezt a nagyon zöld energiát, akkor akár előrelépés is várhat ránk. Lesz azért egy kis harciasság is a napban, nem hagyjuk magunkat, erre kell egyedül odafigyelni, hogy ilyen téren ne essünk túlzásba.
A Tigris, a Ló és a Kutya ma mindent IS megtanul. A Kígyó és a Majom viszont inkább veszekszik.
Február 14. kedd, Jin Víz Nyúl
Folytatódik a zöld menet, vagyis ma is érdemes kihasználnunk az agyi kapacitásunkat, mert 1000%-on fog működni. Viszont ma inkább eltolódik a kreativitás és a problémamegoldás irányába. A tegnapi az inkább a tanulós energia volt, az pedig inkább a rejtélyeket megoldó energia. Ezen felül ami érdekes lehet, hogy most összeér a nap és az év, hiszen ugyanazt a Jin Víz Nyúl energiát kapjuk a napban és az évben is. Emiatt felettébb precízek és pontosak leszünk, fontos lesz a megtervezett nap és nehezen vesszük, ha valami változik. Pedig változni fog, az biztos. Legjobban a kreatív szakmákban dolgozók járnak a mai nappal, annyira jól működik majd az esztétika és a megoldások keresése.
A Nyúl, a Kecske, a Disznó és a Kutya ma száguldozó aggyal rendelkezik. A Kakas, a Patkány és a Sárkány viszont megőrül a nap változásaitól.
Február 15. szerda, Jang Fa Sárkány
Még mindig a Fa az uralkodó elem, de kiegészül egy kis Földdel. Emiatt egy kicsit lassítunk, egy kicsit visszafogjuk magunkat. Ugyanúgy megmarad az intelligencia száguldása és a túlgondolás, de kevésbé beszélünk róla, nem nagyon nyílunk meg, inkább magunkban tartjuk a gondolatainkat. Pedig közben szociálisak, nyitottak és barátságosak leszünk. A mai napban benne van egyrészt a racionalitás is, vagyis ma túl racionálisak lehetünk és nem figyelünk oda mások érzéseire, érzelmeire. Az később visszacsaphat, így érdemes ma külön odafigyelni ilyen szituációkban. Ezen felül pedig a Nyulak és a Sárkányok különösen vigyázzanak, mert ma akár jogi útra terelődhet egy-egy vitás ügyük.
A Sárkány, a Patkány, a Majom és a Kakas ma túl sokat vitázhat. A Bivaly a Nyúl és a Kutya viszont kicsit érzéketlen lehet.
Február 16. csütörtök, Jin Fa Kígyó
Na, a mai napban nagyon sok minden lesz és sajnos általában nem jó dolgok. Egyrészt lesz egy nagy adag értetlenség, félreértés, meg nem értés. Hajlamosak leszünk másképp érteni a dolgokat, mondatokat, mint ahogyan azokat szánták. Emiatt természetesen sértődékenyebbek lehetünk, vitázhatunk, így az mindenképpen megnehezíti a napot. Ezen felül a napban szó szerint és átvitt értelemben is benne lehet a rablás, lopás lehetősége. Akár úgy, hogy könnyen prédájává válhatunk egy tolvajnak, akár úgy, hogy megfosztanak minket valamitől, szellemi tulajdontól, de akár csak jókedvtől is. Ha a legtöbbet akarjuk kihozni a napból, akkor a spiritualitásra koncentráljunk és a megérzéseinkre, mert ezekkel tudjuk a káros hatásokat elkerülni.
A Kígyó, a Bivaly és a Kakas megpróbál a megérzéseire hallgatni. A Tigris és a Disznó viszont nem érti a napot.
Február 17. péntek, Jang Tűz Ló
Nagyon érzelmes nap elé nézünk, amikor a racionalitást felváltják az érzelmek. Egyik pillanatban nagyon boldogok, másik pillanatban nagyon szomorúak lehetünk. Az utóbbit az is okozhatja, hogy ma szembesülhetünk családi problémákkal, családi hozott mintákkal, szégyenérzettel, amik régebbről, akár másik generációtól eredhetnek. Az főképp egyébként a Ló jegyűekre lesz igaz, ők ezt fokozottan érzik. Amellett, hogy az egy érzelmileg megterhelő nap lehet, lehet benne azért sok nevetés is, mert ma sok humor is látszik a képletben. Szóval a Ló hozza a formáját és klasszikus hullámvasút napnak nézünk elébe.
A Ló, a Tigris, a Kecske és a Kutya ma főképp a családra koncentrál. A Patkány, a Bivaly és a Nyúl viszont inkább a nevetésre.
Február 18. szombat, Jin Tűz Kecske
Kíváncsiság a mai nap fő szava, hiszen ma rettentően kíváncsiak, érdeklődőek leszünk. Néha túlzottan is, és olyasmibe üthetjük az orrunkat, amibe nem kéne. Emiatt pedig akár zsarolási szituációkba is keveredhetünk. Mármint hogy minket zsarolnak meg valamivel. Lehet az valami nagyon apró dolog, de lehet komoly is, a legjobb, ha ma betartjuk a szabályokat és nem keveredünk félreérthető szituációba. Ezen felül a lakberendező énünk is szárnyra kap, úgyhogy bátran csináljunk bármi lakásfelújítós dolgot.
A Kecske, a Nyúl, a Ló és a Disznó ma kotnyeleskedik. A Bivaly és a Kutya viszont az otthonát szépíti.
Február 19. vasárnap, Jang Föld Majom
Kiszámíthatatlan és kicsit agresszív nappal zárunk. Az biztos, hogy nem leszünk túl türelmesek és hogy minden gondunknak hangot is adunk. Így nem mondanám egy nyugis vasárnapnak. Mégis bennünk lesz az élet élvezete is, egyfajta carpe diem életérzés és emiatt belevetjük magunkat a kulináris és a testi élvezetekbe is. Nagyon jó dumával rendelkezünk ma, így könnyen ráveszünk bárkit a terveinkre, legyen szó bármiről. De főképp olyan terveket szövögetünk, ahol élvezhetjük az életet. Viszont az is biztos, hogy ha mondjuk elmegyünk egy étterembe és nem hozzák elég gyorsan az ételt vagy az étlapot, akkor tuti leordítjuk a pincér fejét. Szóval egyszerre lesz élvezetes és nehéz a mai nap. Ezen felül a mai nap is a balesetveszélyes kategóriába tartozik, úgyhogy óvatosan az utakon.
A Majom, a Patkány, a Sárkány és a Kígyó élvezi az életet. A Tigris és a Disznó viszont rögtön akarja a marhasültet.