Január 30. hétfő, Jang Föld Patkány
Változatos, de kicsit borús, borúlátó nappal kezdjük a hetet. Bár elég aktívak leszünk, mégis az agyunk hátsó szegletében egész nap ott mocorog majd, hogy milyen problémáink vannak. Nem nagyon tudunk elvonatkoztatni a sötétebb gondolatoktól, de természetesen ebből a felszínen nem látszik semmi. Mivel nagyon aktív napunk lesz, így sok mindent tudunk besűríteni a napba, sok mindent tudunk elintézni. Tényleg olyan, mint egy igazi hétfő: egyszerre munkás és kedvetlen.
A Patkány, a Sárkány, a Majom és a Bivaly ma intézkedik egész nap. A Kecskét, a Lovat és a Nyulat viszont elviszik a gondolatai.
A dal pedig mára:
Kicsit szomorkás a hangulatom máma – Németh József – 1965
Január 31. kedd, Jin Föld Bivaly
8 óra munka, 8 óra pihenés, 8 óra szórakozás: ez a mai nap dala, hiszen a képletben két Bivaly és egy Tigris van. Az egyik Bivaly felelős a 8 óra munkáért, a másik Bivaly a pihenésért, a Tigris pedig a szórakozásért. Ma dolgozunk, teremtünk igyekszünk mindent a legjobb tudásunk szerint elvégezni. Azért nagyon nyitottak és társaságiak nem leszünk, szóval munka után inkább hazafelé vesszük az irányt. A január kicsit eseménytelen, unalmas és szürke nappal zárul, nagy energiák nem mozognak a levegőben, tényleg csak a rengeteg munkát látom.
A Bivaly, a Patkány, a Kígyó és a Kakas ma a brigád hősévé válik. A Ló, a Kutya és a Kecske viszont élvezni szeretné az életet.
A dal pedig mára:
Nagy Feró és a Beatrice – 8 óra munka (Official Audio)
Február 1. szerda, Jang Fém Tigris
Kicsit változik csak a mai nap energiája a tegnapihoz képest. Kapunk egy nagy adag harcos energiát, nem hagyjuk, hogy packázzanak velünk, nem hagyjuk, hogy igazságtalanság érjen minket vagy a családunkat. Ezt a mindennapokban úgy kell elképzelni, hogy mondjuk visszaszólunk egy bántó megjegyzésre, vagy kommentháborúba kezdünk. Ez már nem a középkori lovagi világ, itt már csak szájkaratézunk. Ezen felül viszont semmi különösebb nem történik, nincsenek ma sem nagyobb hullámok, csak a két Bivaly helyett most két Tigrist kaptunk a nyakunkba.
A Tigris, a Ló és a Kutya ma készen áll a harcra minden pillanatban. A Kígyó és a Majom viszont inkább balettozik kung-fu helyett.
A dal pedig mára:
Carl Douglas Kung Fu Fighting (Original Music Video)
Február 2. csütörtök, Jin Fém Nyúl
Szépség, egészség, sport és tanulás a mai nap szavai. Ma abszolút érdemes bármiféle fitness edzésbe, diétába, foglalkozásba vágni, mert ma nagyon odafigyelünk a helyes táplálkozásra, a helyes mozgásra a tökéletes test érdekében. Bennünk lesz a változtatási vágy és bennünk lesz a mozgás utáni vágy is. Mindemellett az agyunk is maximumon megy, így bármi tanulnivaló vagy vizsga ma nagyon jó eredménnyel zárulhat. És természetesen nagyon jó a mai nap szépészeti beavatkozásokra is, beleértve a műtéteket is, de akár a fodrászt is.
A Nyúl, a Kecske, a Disznó és a Kutya ma szebb, mint valaha. A Kakas, a Patkány és a Sárkány viszont okosabb, mint valaha.
A dal pedig mára:
Február 3. péntek, Jang Víz Sárkány
Zavaros nappal zárjuk az évet, hiszen az az asztrológiai Jang Víz Tigris év utolsó napja. Ma megzavar minket a sok víz, és hiába kapjuk meg a Sárkány erejét bizonytalanok lehetünk. Nem tudjuk felmérni az erőviszonyokat, alulértékeljük magunkat és ezt mások bizony kihasználhatják. Ráadásul figyeljünk oda, mert ma nagyon jól működik mindenki beszélőkéje, így könnyen meggyőzhetnek minket bármiről, így akár csalás áldozatai lehetünk. Próbáljuk meg ezt a zavaros energiát művészetbe fektetni, hogy kiadjuk magunkból a belső feszültséget.
A Sárkány, a Patkány, a Majom és a Kakas ma művészkedik. A Bivaly a Nyúl és a Kutya viszont csak úgy kapkodja a fejét.
A dal pedig mára:
Little Cow- Kistehén- Szájber gyerek
Február 4. szombat, Jin Víz Kígyó
És elérkeztünk hivatalosan is a Jin Víz Nyúl évéhez. Jó kis erős energiájú nappal indítunk, amikor rengeteg félreértés és meg nem értés lehet a napban. Elárulva érezhetjük magunkat, mint akit megvezettek, mint akinek nem tartották be a tett ígéretet. De hogy jót is mondjak és ne mindig csak a rosszat, rettentően kreatív, ötletelő és spirituális nap elé nézünk. Érdemes ezt a hármat erősíteni magunkban, hogy ne figyeljünk a becsapottság érzésre. Egyébként sem fogunk unatkozni, hiszen nagyon változatos, nagyon kiszámíthatatlan nap lesz a mai.
A Kígyó, a Bivaly és a Kakas ma egyfolytában új ötletekkel áll elő. A Tigris és a Disznó viszont inkább kellemetlenül érzi magát.
A dal pedig mára:
Február 5. vasárnap, Jang Fa Ló
Hát mára ne tegyetek nagy családi összejövetelt, mert nem biztos, hogy jól sül el. A mai napban ugyanis egy jó nagy adag karmikus tanulnivaló van, és az a tanulnivaló a családi múlthoz és családi szégyenérzethez kapcsolódik. Így a családi asztalnál simán feljöhet egy-egy nehezebb, kellemetlenebb téma. Emellett még elég érzelmesek és érzelgősek is leszünk, így az duplán visszaüthet. Ha viszont a pozitív oldalát nézzük az egy tanulós, fejlődős nap, rengeteg lehetőséggel, így inkább erre koncentráljunk, ez irányba tegyünk lépéseket.
A Ló, a Tigris, a Kecske és a Kutya ma tanul és tanul és tanul. A Patkány, a Bivaly és a Nyúl viszont családállításon vesz részt.
A dal pedig mára: