Mi vár a Nyúlra 2023-ban?

Minden olyan év, ami egy állat saját éve, lehet nagyon jó vagy nagyon rossz is.

A Nyúl évében a Nyulaknak lesz nagyon változatos, kiszámíthatatlan éve, ami mindenképpen kedvezőbb a 2022-es évnél, mely azért eléggé szétcibálta az idegrendszerüket. Bár ezt nem mutatják és nem látszik rajtuk. Mindenesetre ez az év tele lesz változatossággal, tele lesz kalandokkal, magasságokkal és mélységekkel. Nem egy pihenős év, de ez a Nyulakra egyébként sem jellemző, hiszen állandó mozgásban vannak.

Munkában mindenképpen szerencsés időszak vár a Nyulakra. Sok lehetőséget kapnak, csak rajtuk múlik viszont, hogy élnek-e vele. Viszont a szokásos kemény munkával nagyon nagy előrelépésre tehetnek szert ebben az évben. Ráadásul feletteseik már figyelik őket egy ideje, idén bizonyíthatnak. Ezen felül nagyon jó az az év változtatásra: ha szeretnél munkahelyet, munkakört, céget váltani, akkor ennél jobb év nem is adódhatna számodra.

Pénzügyileg nehéz év vár a Nyulakra, akiknek nagyon oda kell figyelni a kiadásaikra, ugyanis azok lényegesen nagyobbak lesznek, mint bevételeik. Bármilyen beruházásuk is van, az idén valószínűleg inkább lesz veszteséges, mint nyereséges. Ez viszont átmeneti állapot, így ha odafigyelnek, akkor akár kedvezően is léphetnek át 2024-be, ami már egy határozottan jobb év lesz anyagilag számukra.

Szerelemben ez az év az ismerkedés éve a Nyulak számára. Ő ugye az egyik szexi jegy, aki könnyen létesít kapcsolatot és aki sok más ember számára rettentően vonzó. Ez ebben az évben csak felerősödik, így nagyon sok emberrel ismerkedhet meg minden Nyúl jegyű. Akik szinglik, azoknak ez az év inkább a kalandozásokról, semmint a hosszú párkapcsolatokról szól. A kapcsolatban élők azzal vigyázzanak, hogy ne vigyék túlzásba a flörtölést, mert partnerük féltékeny lehet.

Egészségügyileg a Nyulakra ebben az évben a szorongás és a stressz okozta mentális és akár fizikai tünetek okozhatnak problémát. Például figyeljenek oda a táplálkozásra, hogy elkerüljék a gyomor betegségeket. Ugyanígy figyeljenek oda a fogaikra és a csontjaikra, mert sérülékenyebbek ebben az évben.

Színek: vermilion/cinóber vörös, imperiál sárga

Kő: rubin

Kiegyenúlyozó elemek: Tűz, Föld 

Vagyis a tüzes színek és a földes színek tudnak nyugtatni: pirosak, narancsok, barnák, okkersárgák, bézsek. A déli tájolás és a Kígyó és Ló időszakok, illetve a középső rész és a Bivaly, Sárkány, Kecske, Kutya időszakok kedvezőek. Ilyen jegyű emberekkel találkozni is kedvező. Január, április, május, június, július, október lesznek a nyugodtabb hónapok.

Hozzászólás