
Az elmúlt hetekben jó pár dolog történt, de ami konstans benne van mindenféle hírfolyamban, az Johnny Depp és Amber Heard pere. Egyfolytában találkozni velük, és azzal is, hogy Amber mekkora színésznő, míg szegény Johnny Depp mennyire ártatlan. Naná, hogy muszáj volt megnéznem a képletüket, mert ez alapján könnyebb megállapítani, hogy ki is mond igazat.


No, hát ha az alapoknál akarom kezdeni, akkor valójában egyik se mond mindig igazat. Mindkettejük képletében van füllentésre, hazugságra hajlamos jegy: Depp esetében ez a Nyúl, Heard esetében ez a Majom. Mindenképpen az univerzum most Johnnynak kedvez, mert például neki segítő embere a Kígyó és ugye pillanatnyilag Kígyó hónapot írunk. Nem tudom, meddig fog elhúzódni a tárgyalás, de az biztos, hogy most egy darabig az ő malmára megy majd a víz. Annál is inkább, mert Amber Majom jegyű, vagyis neki ez az egész év nehéz, hiszen Tigris év van és a Tigris és a Majom nem nagyon bírják egymást.
Mindkettejükben ott van a színészi jellem, ott van a tűz, úgyhogy látszik, hogy mi vonzotta őket egymáshoz. Mindketten tudnak hevesek lenni és kiborulnak olykor-olykor. Úgyhogy a sok veszekedésről és extrém szituációkról szóló történetek igazak lehetnek.
Johnnyban van egy nagy adag 7K is, ami az öntörvényűséget, a szabályok áthágására való hajlamot mutatja. Johhnyban ezen kívül kettő Jin Víz is található, ami fokozott kreativitást, művészi érzéket, más dimenziókban való mozgást jelent. Már egy Jin Víz nagy művészi hajlamokról árulkodik, úgyhogy el tudjátok képzelni, hogy mit tud csinálni két Jin Víz. Mindez kiegészülve egy Jang Földdel, ami egyébként sok világsztár képletében megtalálható, egész egyszerűen azért, mert a Jang Föld emberek nagyon kitartóak, soha nem adják fel, mennek a céljaik után. És ahhoz, hogy világszerte ismert színész legyél nem elég csak a szerencse, kell a kitartás is. Aztán Johhnynál a Földi ágakban, vagyis az állatjegyeknél ott a Nyúl, a Ló és a Kecske. A Nyúl, ami tökéletes színészi munkához, hiszen a Nyúl sokszor hajlamos megjátszani magát, csak hogy a másiknak tetszen. Ez bizonyos szituációkban nem túl kedvező, de színészként nagyon jó. Ezen felül a Nyúl jegy mindig nagyon népszerű, kedvelt, nagyon jó dumája van, el tudja varázsolni az embereket. Ez pedig egyértelműen jelentkezik Johhnynál szerintem. Ott a Ló, aki mindehhez az érzelmeket adja, hiszen a Ló az egyik legérzelmesebb jegy, nagyon nevet és nagyon sír, nagyon szórakoztató és nagyon nagy kiborulásokra képes. A Kecske pedig egy újabb művészi kvalitást hoz be a képletbe, a szelídebb fajtából, a kicsit bohókásabb típust jeleníti meg. Viszont például a Kecskénél figyelhető meg a nagyfokú makacsság, dac, ha valaki olyat tesz, ami neki nem tetszik, akkor befeszül és előjön a “csakazértsem” viselkedés. A struktúrája Pénz struktúra, vagyis egyrészt nagyon jól ért a pénzhez, másrészt pedig szereti maga intézni a dolgait, nem nagyon hagy beleszólást az életébe. Tudjátok a Pénz struktúrás anyukák azok a klasszik anyukák, akik kiszedik a mosogatószivacsot a gyerek kezéből, hogy majd ők megcsinálják, mert a gyerek úgyse tudja. Ami érdekes Johhny képletében még, hogy mindhárom állata alkot valamilyen kapcsolatot a 10 éves állatával. A Nyúl-Patkány tükröt, ami másnéven a vágy tükre és nagyon erősen kapcsolódik a szexualitáshoz is. Alapvetően arról szól, hogy tulajdonosa hajlamos a másikat felruházni olyan tulajdonságokkal, amik a másikban nincsenek meg, de a szerelem érdekében minden intő jelet figyelmen kívül hagy. Úgy is nevezhetnénk ezt az állást, hogy a lila köd effektus, amikor annyira vágysz a szeretetre, hogy a rossz emberbe szeretsz bele, aztán mikor felébredsz, akkor már késő. Nem tudom, mióta vannak kapcsolatban Amberrel, de azért ez elég jól leírja a kapcsolatukat. Aztán ott a Ló-Patkány oppozíció, ami pedig fokozott érzelmi állapotot mutat, felerősíti a Ló energiáit és az érzelmek tombolását okozza. A Kecske-Patkány aratás pedig nagyon szépen zárja ezt a kört, mert ez az elárultság, a kihasználtság érzetét mutatja az elszenvedőjének. És pillanatnyilag biztos vagyok benne, hogy Johhny eléggé elárultnak érzi magát. Ebben az állásban is benne van, hogy más az álomkép és más a valóság, így itt szinte minden arról szól pillanatnyilag az életében, hogy megtanuljon egy kicsit realisztikusabban gondolkodni és nem beleugrani egy kapcsolatba, ami szivárványt és rózsaszín felhőket ígér. De mondjuk két Jin Vízzel nem hiszem, hogy bárhogyan is változna Johhny viselkedése, bár tanul az esetből egyáltalán nem kizárt, hogy a következő szerelme is egy csalódás lesz.
Nézzük Ambert, akiben rengeteg érzelem és rengeteg türelmetlenség tombol. Ott van a Jó kis Majom-Tigris oppozíció, aminek a tulajdonosa alapvetően türelmetlenségről híres. Mindent most, hirtelen és azonnal szeretne, emiatt például elég jó munkaerő, mert nem fog szarakodni, lacafacázni, megy és csinálja a dolgokat. Ami az eszébe jut, azt rögtön meg is valósítja, ha belegebed, akkor is, de ha mások begebednek, akkor is. Szóval nagyon akaratos és türelmetlen személyiségről beszélünk, ami nem biztos, hogy mindig rosszat jelent, hiszen előre viszi az embert, és ha ehhez jó kommunikáció társul, akkor például egy sikeres vállalkozóról beszélhetünk. Viszont ahogy látom Amber esetében ez valahol elcsúszott és nem a jó irányban használja. A másik, amit nem jó irányba használ az a Majomnak a manipulációs készsége. Egy Majom jegyű nagyon szeret nyerni és a nyerés érdekében hajlandó akár hazudni is, vagy megjátszani magát, érzelmeket kizsarolni a másikból, stb. Pillanatnyilag a Majom jegy tulajdonságainak alacsony szinten való használatát látjuk Amber viselkedésében, vagyis ha megnéztek egy tárgyalást, akkor láthatjátok, az összes manipulációs eszköztárat, amivel a Majom rendelkezik. Csak ezt is lehet jól és rosszul, magas és alacsony szinten művelni, Amber pedig az utóbbit teszi. Amber struktúrája Intelligencia struktúra, úgyhogy nagyon szeret kommunikálni, előadni magát, és ennek is jó példáját látjuk a viselkedésében. Aztán meglepő módon neki is Patkány időszaka van a 10 éves ciklusában, ami ráadásul ebben az évben kezdődött és két állata is, a Sárkány és a Majom is Víz trigont alkot a Patkánnyal. A Víz trigon pedig egyrészt a lelki dolgok felerősödését, az ezotéria, pszichológia iránti figyelem növekedését, másrészt a változást jelenti. A Víz állandó mozgásban van, így Amber számára is valami nagy változás várható, valószínűleg a tárgyalás eredményei. Az, hogy ez jó irányban érinti őt vagy inkább rosszban egyelőre nem megmondható, de az biztos, hogy nagyon megváltozik az élete. Míg Johhnynál ez a 10 éves ciklus a végéhez ér, tehát ő lezár valamit, addig Ambernél most kezdődik valami.
Bárhogyan is nézem a képletben megjelenő személyiségek nagyon jól megmutatkoznak a tárgyalóteremben is és mindkettejük tökéletesen hozza az általuk képviselt állatjegyet. Kíváncsi vagyok nagyon a per végére.