
Jöjjön hát, hogy milyen lehet egy Sárkány. A legfontosabb az elején rögtön, hogy mindenkiben tudatosítsam a Sárkány mesés energiáit. A legszerencsésebb jegy az összes közül, Kínában a gazdagság és a szerencse jelképe, így aki ebben a jegyben született már jó energiákkal indul az életben. A Sárkányoknak nagyon jók a megérzéseik, mert felülről látnak rá a világra és annak teremtményeire, a magasból szemlélik a többiek életét. Emiatt van bennük egy kis távolságtartás is, de emellett annyira jószívűek és segítőkészek, hogy a nagy versenyben mikor az állatok a Sárga császár elé járultak azért lett ő csak az ötödik, mert úton-útfélen segített másoknak.
Egy Sárkány mindig elbűvölő, nem tudod nem észre venni, ha belép egy szobába. Viszont soha nem hivalkodó, így nem fogja magára holmi csecsebecsékkel felhívni a figyelmet, sokkal inkább maga a személyisége olyan, hogy nem lehet nem észre venni. Egy Sárkánynak stílusa van és remek esztétikai érzéke, ösztönösen érti és érzi a művészetet.
Nagyon szeret beszélni, és tud is, nagyon jól és pontosan fejezi ki magát, rettentően szórakoztató tud lenni, ha akar. Ez utóbbi nagyon fontos: ha akar. Egy Sárkány mindig akkor jó valamiben és akkor tud sikeres lenni, ha akarja. Abban a pillanatban, hogy elveszti az érdeklődését valami vagy valaki iránt, már minden nyűg és teher és munka lesz számára. Akkor kezdődik a Sárkány legnagyobb nehézsége, a halogatás. Egy Sárkányban megvan az, hogy mindent az utolsó utáni pillanatra hagy, főképp pedig a Sárkány tükrös emberekre jellemző ez, mégis megússza, mert a szerencse mindig az ő malmára hajtja a vizet.
Nem szeret segítséget kérni, inkább egyedül csinál meg mindent. A segítséget gyengeségnek érzi, ő pedig nem akar soha gyengének látszani. Egy Sárkányra az is jellemző, hogy megy a saját feje után, nem nagyon törődik senki véleményével, emiatt viszont népes rajongó tábora van. Ő az, aki nem követ senkit, viszont őt rengetegen.
Nagyon fontos számára a család, kell neki mindig egy biztos háttér, viszont ennek ellenére nem egy romantikus típus. Fontosabb számára, hogy rajongjanak érte, ezt a párjától is elvárja. És a remek humorérzéket is, nagyon fontos számára, hogy a kiszemelt igazival jókat tudjon nevetni. A hosszú távú kapcsolatok híve, az egyéjszakás kalandok nem neki valók. Nőként ők az elérhetetlen hideg szépségek, férfiként pedig az igazi, ősi rosszfiúk, akiknek valójában arany szívük van.
Nagyon fontos a spiritualitás, a megérzések, melyek egy Sárkánynál mindig működnek és egy hatásos extra fegyverként tuják használni.
Nézzük akkor mit jelent ez ránk nézve, milyen hónap vár ránk. Mindenképpen ki kell emelnem a megérzések fontosságát. Ebben a hónapban hallgass rájuk, ne hessegesd el, hogy mondjuk csak az aggodalom beszél belőled, vagy túlgondolod a dolgokat. Most biztosan jelent valamit minden megérzésed. Sőt, mivel Kutya órában indul a hónap, a Kutya és a Sárkány pedig Ég Hálóját alkotják együtt, ezért érdemes az álmokra is odafigyelni. Elő tehát az álmoskönyvvel és figyeld, mik foglalkoztatják a tudtaalattidat az éjszaka folyamán.
A Jang Fa Sárkány a Sárkányok közt a legdiplomatikusabb, így remélhetőleg az orosz-ukrán tárgyalások is közelednek egymáshoz. Igaz, bár a harctéren továbbra is folyamatos a bombázás, mégis úgy néz ki, hogy már a március is kicsit közelebb hozta a tárgyaló feleket. Számoljunk azzal is, hogy kicsit halogatóvá válunk, amolyan ráérünk arra még üzemmódba kapcsolunk. Mindezt úgy, hogy közben kapunk egy új, erős energiát, vagyis a halogatás ellenére rettentően tevékenyek leszünk, csak néha túl sok mindent akarunk besűríteni majd egy napba.
Ez az időszak tökéletes lesz fejlődésre, tanulásra és arra is, hogy a munkánkban jobbá váljunk, előrébb lépjünk a ranglétrán vagy éppen beindítsuk a vállalkozásunkat. Alapvetően egy pozitív energiájú hónap elé nézhetünk, egy komolyabb nehezítő tényező lehet: a makacsságunk. Hajlamosak lehetünk ebben a hónapban makacsabbak lenni és ezzel a saját dolgunkat megnehezíteni. Ha ezt a makacsságot és a halogatást kordában tudjuk tartani, akkor viszont varázslatos hónap elé nézünk.