Jóbarátok sorozat: Matt LeBlanc

Kép forrása: Getty Images/Kevin Winter

Jöjjön a harmadik a sorban, igen, ő a következő kedvencem. Joey Tribbianiról, azaz Matt LeBlancról van szó, aki a sorozat szépfiúját játszotta. Hiába volt azonban szépfiú, mindenki a kedvessége és viccessége miatt kedvelte meg. Én ráadásul nagyon tudok azonosulni a “Joey nem ad a kajájából!” elvvel, mert hasonlóképpen működöm: nem szeretem, ha az én kajámból eszik valaki. Főzök bármit és bármennyit, rendelek bármit az étteremben, de a kajám az enyém.

Nem is tudom, hogy keresünk-e bármit specifikusan a képletében, mert szerintem szembetűnő a hasonlóság. Mármint ő is modellként próbálkozott karrierje elején, de mivel elég alacsony, innen eltanácsolták, így kezdett bele a színészetbe. Több kisebb szerepe volt, de saját bevallása szerint 11 dollár volt a zsebében össz-vissz, mikor bekerült a Jóbarátokba. Ja, és az édesanyja olasz, így ez a hasonlóság megvan.

Nézzük akkor a képletét:

Az első, ami feltűnik, hogy kevés a Románc Virág a képletében. Ez miért érdekes? A Románc Virágok általában a szexuális étvágyunkat és a flörtölési szándékainkat is mutatják. Vagyis nagyon leegyszerűsítve, ha sok a Románc Virág a képletedben, akkor fontos számodra a szex és fontos a hódítás is. Szeretsz flörtölni és szeretsz akár új dolgokat kipróbálni. Ha viszont kevesebb a Románc Virágok száma, akkor inkább visszahúzódó típus vagy és alapvetően a szex nem tölt be fontos szerepet az életedben. Nem azt mondom, hogy teljesen érdektelen, de nem ekörül forog minden gondolatod. Egy amorózóhoz inkább a sok Románc Virág illene, ezzel szemben nála alig van valamennyi. Joey Tribbianinak lenne vagy 10-12 Románc Virága a viselkedése alapján. Ez azért elég lényeges különbség köztük.

A másik, ami feltűnik az a Jang Fém Tigris nap. Egyrészt láthatóan Tigris arca van, le sem tagadhatná, hiszen a Tigris férfiak egyébként is híresen szépek. Vagyis nem is szépségnek mondanám ezt, hanem nagyon karakán az arcuk, és alapvetően mosolygósak. Figyeljétek meg, hogy a Tigris jegyűek mindig mosolyognak a képeken. Másik híres Tigris jegyű ember például Leonardo DiCaprio, de Tom Cruise is. Nem véletlen, hogy mosolyognak, ugyanis egyrészt nagyon optimista emberek, nem félnek semmitől, klasszikusan az a típus, aki megy és csinálja, az útközben felmerülő problémákkal majd foglalkozik akkor, előtte semmin nem aggódik. Másrészt van benne egy taktika is: a Tigris jegyűek, főképp a férfiak nem szeretnék, ha gyengének látnánk őket. Ők nem fogják kiteregetni a fájdalmaikat, nem akarják megmutatni a valós érzéseiket, mert az üzleti szempontból gyéngévé teheti őket. A Tigrisek ugyanis legendásan jó üzletemberek, már csak azért is, mert gyors és határozott döntéshozók. Ez Matt LeBlancnál még társul egy jó kis Jang Fémmel, vagyis abszolút a harcos típus, aki kiáll az igazáért, aki ha akar valamit, azt el is éri. Mégis mindezt úgy, hogy nem bánt közben senkit és nem gázol át másokon. Érdekesség még, hogy nagy autómániás is, ami megint csak csodásan illik egy Tigrishez, nem? Szereti a sebességet, szereti a száguldás, ő nem az a békésen a csöndben elmakizgató munkás, ő határozottan megy a céljai felé.

Aztán hogy még érdekesebb legyen a képlet mindez a nagy határozottság, erő és akarat kiegészül ennek az ellentetjével, és rögtön kétszer is. Matt ugyanis Jin Tűz Kecske évben és hónapban született. Vagyis a külvilág felé egy sokkal érzelmesebb és egyben bohókásabb énjét mutatja, ami határozottságnak igencsak híján van. A Jin Tűz egy alapvetően háttérbe szoruló jegy, aki nem szereti a nyilvánosságot, inkább szépen, lassan halad először kiismerve a környezetét. Nagyon jó emberismerő, és felettébb jótékony elem. Ehhez a Kecske a kedvességével csatlakozik illetve a mókásságával, ugyanis a Kecske nagyon tud bohóckodni. Viszont mindenképpen ez a kombináció a jótékonyságról és a művészi érzékről árulkodik.

És akkor még mindig nem fogytunk ki a Kecskékből, hiszen az egyik Segítő Embere is Kecske, vagyis mintegy védőangyal végigkíséri az életét. És ez a védőangyal ott van kétszer is képletében, ami biztosítja, hogy alapvetően ne kerüljön nagy bajba élete során. Mint például hogy már csak 11 dollár van a zsebében, mégis ekkor küld az univerzum egy új lehetőséget, hogy ne kerüljön utcára.

Összegezve vannak hasonlóságok Joey És Matt között, mégis Matt egy sokkal tudatosabb, határozottabb és nem utolsó sorban értelmesebb ember, mint Joey.

Hozzászólás