Jöjjön a Jóbarátok sorozat következő tagja, Phoebe Buffay, azaz Lisa Kudrow. Direkt olyan képet kerestem róla, ahol nagyon jól néz ki, mert a sorozatban inkább a vicces, furcsa lány, semmint a jó nő kategóriában van, pedig igazából egy szép nőről beszélünk, mint azt a kép is mutatja. Ráadásul nem csak szép, de okos is. Tudtátok, hogy biológusként végzett, ezen belül is a fejfájásokra specializálódva, és meg is jelentetett egy tanulmányt a balkezesség és a gyakori fejfájás kapcsolatáról?
Én se tudtam. Mint ahogyan azt sem, hogy amíg be nem futott színésznőként addig a szakterületén dolgozott. És azt sem, hogy belorusz és magyar felmenői is vannak, illetve hogy ük-nagymamája a Holokauszt áldozata. Szóval vannak meglepő dolgok a komikus álarc mögött.
Nézzük hát meg közelebbről Lisa Kudrow képletét:

Elsőre a Jin Víz Nyúl év tűnik fel és a Kutya a nap oszlopban. Ugye alapvetően mi, kívülállók az évet látjuk, vagyis a benne lévő Jin Víz Nyulat. A Jin Víz Nyúl pedig egy nagyon okos, az összefüggéseket nagyon jól átlátó ember, akiben fokozottan ott van a művészi érzék. Maga a Jin Víz ugye a a felhő, a legkreatívabb elem az összes közül. Kicsit akár Phoebe jegye is lehetne, hiszen a Jin Víz emberek mindig egy kicsit mások, mint a többiek. Van egy saját kis világ a fejükben, és ha valami bánat éri őket, akkor ebbe a világba menekülnek, és itt biztosan megtalálják a vigaszt a problémáikra. A felhők között járnak, legalábbis a mindennapos, világi dolgok annyira nem érdeklik őket, a filozófia, az elvont tudományok viszont annál inkább. Nagyon jó tanácsadók a Jin Vizek, egész egyszerűen azért, mert annyira egyedi ódon közelítik meg a a dolgokat, annyira másként látják a világot, hogy egy új perspektívát biztosítanak a problémával kapcsolatban, így könnyebben megtalálható a megoldás. Én például hajlamos vagyok egy problémának ötször ugyanúgy nekifutni, aztán megkérdezek egy Jin Vizet, aki rávezet egy teljesenmás útra, és így könnyebben megtalálom a megoldást.
A Nyúl pedig egy nagyon kedves, szeretetre méltó személyiség, aki mindenkit elbűvöl. Ne tévesszen meg azonban minket ez az álca, mert valójában a szeretteiért mindenre képes, és egy perc alatt elintéz bárkit, aki bántja a hozzá közel állókat. A Nyúlban mindig van egy mondhatni titokzatosság, mert soha nem adja ki a valós gondolatait. Nagyon jól átlátja a dolgokat, és fontosak számára az információk, amiket nagyon ügyesen ki is tud szedni másokból, de tovább már nem adja őket. Tudja, hogy az információ hatalom, így szereti begyűjteni a számára relevánsakat. Van benne egy kis füllentésre való hajlam is, így ne csodálkozzunk, ha Lisa Kudrow személyisége teljesen más, mint amit mutat nekünk.
A másik amit írtam a Kutya, ami elsőre feltűnt, ez két ok miatt. Az állatjegyeknek megvannak a saját arcon megjelenő tulajdonságuk is. A Patkánynak például hosszúkás az orra, a Disznónak konnektor orra van, a Kutyának pedig kicsit álmos, kicsit majdnem becsukódó szeme. Pont, mint ahogy Lisa Kudrownak is. Vagyis lehet, hogy a Nyúl évével el akarja takarni előlünk az igazságot, az arca mégis elárulja. Kicsit keveredik ugyan a Kecske mandula szemeivel, de egyértelműen ott van a Kutya is. A Kutya ráadásul Jang Föld töltetű, és azt már máskor is megfigyeltem, hogy a sztárok, színeszek között nagyon sok a Jang Föld elemű. Ez egy picit ellentmondásos lehet, hiszen a Jang Föld a kőszikla, a stabilitás, a megbízhatóság és egyben az irgalmatlan rugalmatlanság is. Mégis, akkora kitartás van benne és olyan akaraterő, hogy ha valamit a fejébe vesz, akkor azt tuti véghez is viszi. Biztosan nem tér le az általa meghatározott útról. Ez ugye a Kutya jellemzője is, vagyis Lisa Kudrow egy percre nem tévesztette szem elől a vágyát, a célját, hogy színész legyen, még akkor sem, ha kezdetben egy teljesen más területen dolgozott. Ott is kiemelkedően egyébként, mert egy Kutya nem fog félmunkát végezni, nem fog alibizni, mindig a legjobbat nyújtja magából.
Aztán ehhez a határozottsághoz és céltudatossághoz még hozzácsapódik a munka oszlop Kecskéje, ami megint a művészi érzéket és egyben a bolondságot hozza. A Kecske nagyon szórakoztató tud lenni, ha akar, amolyan igazi bohóc. Mindez a művészi érzékkel már nagyon szépen ki is adja Lisa Kudrow személyiségét. Ja, és amit egyértelműen meg lehet állapítani, hogy a Kecske nők legendásan szépek (Sharon Tate, Julia Roberts, Nicole Kidman, Courtney Kardashian).
És hogy még egyszerűbb legyen az élete és a sikerhez vezető útja két Segítő Ember is van a képletében: a Kecske és a Nyúl. Így egész életére biztosított számára nem is egy, hanem rögtön két őrangyal, vagyis még a legnagyobb slamasztikából is ki fog kerülni. Bár nem hiszem, hogy Kutya nappal és Pénz struktúrával annyira nagy bajba kerülhetne.
Következő Jóbarátok alanyom Matt Le Blanc lesz, vagyis Joey Tribbiani, ne maradjatok le róla sem, érdekes lesz!
