A nagyképű showman: Berki Krisztián

Azt hiszem a Berki Krisztián típusú embereknél szokták azt a felvezetést alkalmazni, hogy megosztó személyiség. Bár szerintem nem, én ugyanis még nem találkoztam emberrel, aki szimpatizált volna vele. Mindenki ismeri, mindenki tud róla, de jót még nem hallottam a nevével kapcsolatban.

Egyfolytában tele van botrányokkal, nekem kapásból három emlékezetes alakítása eszembe jut: a herevasalás, a büntetőfékezés és most a gyereke születésének élő közvetítése és eladása. Az biztos, hogy nem átlagos emberről beszélünk, viszont sokszor hallottam már, hogy ez egy megjátszott szerepe, ő nem is ilyen valójában, csak ezt tudja eladni, erre ugranak az emberek, ennek van pénzértéke.

Amit tehát keresni fogok a képletében, az a rebellis jellemre utaló jelek, mint a 7K például, illetve a szereplési vágy, hogy mi az ami ennyire hajtja, hogy egyfolytában középpontban legyen. Nézzük is akkor Berki Krisztián képletét:

Oké, akkor először is leesik az állam, mert ez nem egy erőszakos képlet. Úgy értem Berki Krisztián a tesztoszterontól duzzadó vadember, ebben a képletben pedig látható, hogy a valós személyisége Jin Fa Disznó. Na, ha valakiről nem gondoltam volna, hogy Jin Fa, akkor az Berki Krisztián. A Jin Fa nagyon udvarias, nagyon kedves, jól nevelt, tudjátok, őt szoktam úgy emlegetni, mint a diplomata. És ugye Krisztiánról minden szó eszünkbe jut, de az, hogy diplomata az nem. Ráadásul a Jin Fában van egy olyan hajlam, hogy olyan, mint egy bólogató János, mindenre igent mond, egész egyszerűen azért, mert nem akar senkit megbántani. Simán belemegy olyan dolgokba, amik neki nem is tetszenek, csak azért, mert nem mer nemet mondani. Annyira dolgozik benne a megfelelési kényszer, a vágy, hogy szeressék, hogy szó szerint mindent megtesz érte. Mondjuk ez itt már mutathat egy tudatalatti késztetést nála arra, hogy minden hülyeség amit csinál csak azért van, hogy őt szeressék. Ha ezt kéri a nép, akkor ő ezt adja nekik. Vagyis tényleg egy színházat látunk, a valódi személyisége egyáltalán nem az a határozott, senkivel nem törődő pénzember. Sokkal inkább kicsit akár szorongó, visszafogott, de amellett nagyon szórakoztató ember valójában. A szórakoztatás a Disznó jegyből jön, ők ugyanis nagyon viccesek és nagyon szeretik és tudják is elbűvölni a környezetüket. Szóval legbelül, ha nem is kiscica, de sokkal-sokkal visszafogottabb, sokkal kedvelhetőbb figura, mint amit mi látunk belőle.

És itt van a titok elrejtve. Úgy szoktam leírni, hogy a kínai asztrológia hagymás szerkezetű, vagyis ahogyan haladunk a képleten egyre beljebb és beljebb úgy nyílik meg az ember személyisége. A hagyma héja mindig az év, amiben született valaki, mert azt látja a külvilág. Itt az, amit mi látunk belőle nagyon is megfelel annak, amit látunk belőle. (Jó kis mondat lett ez, mi?) A külvilág felé ő Jang Fém Majom, ami nagyon szépen rezonál a sportolói múltjára. Nagyon sok profi sportoló kerül ki ugyanis a Majom jegyűek közül, mert ennek a jegynek a lételeme a mozgás. Majd figyeld meg, ha esetleg van a munkahelyeden egy Majom jegyű kollégád, ő lesz az, aki a legkevesebb időt tölti el az asztal mellett. Ő lesz az, aki feláll, körbejár, kimegy kávéért, kimegy a postáért, de még egy meetingen is egyfolytában jár a lába. Nem azért, mert kerüli a munkát vagy nem érdekli a meeting, hanem azért, mert mozognia kell. Ráadásul Krisztiánnál még a klasszikus Majom alkat is megfigyelhető, ami erre a jegyre jellemző. A hosszú karok, a majomszerű arc, a gesztikuláció, a nem mindennapi mozgás. Szóval nagyon benne van a Majom, és benne van a mozgás. A Majom ráadásul ismert a jó pénzügyi érzékéről is. Klasszikusan az a jegy, akinek nem való a 8-5-ig munkakör, inkább van 5 kisvállalkozása, de nem bírja a monotonitást, kell neki a változatosság. Mint ahogy írtam, mozgásban van, az élete minden területén. Nagyon jól tud pénz szerezni, mondjuk jól tudja elkölteni is, mert szeret élni, szereti élvezni az életet, szereti a luxustermékeket. Ez már eléggé az a Berki Krisztián, akit mi ismerünk, nem? A pénzszerzéshez meg még megemlíteném, hogy rendkívül manipulatív jegy, és megvan benne az ügyeskedésre való hajlam. És jó is benne. Ez pedig már egy elég jó bizonyíték arra, hogy Berki Krisztiánban benne van a hajlam, hogy a saját anyját is eladja. Kíváncsi lennék, hogy Mazsinak, a feleségének mi lehet a születési dátuma, hogy ő is hasonlóan gondolkodik, vagy inkább Krisztián manipulatív képességei működtek nagyon jól.

Ne felejtsük ki viszont, hogy ott van a Jang Fém is az év oszlopában, ami tovább erősíti a sportolói életet, mert a Jang Fém a harcos, aki nem tud veszíteni. Iszonyatosan nagy benne a versenyszellem, mindig, mindenhol és mindenben nyerni akar és ezért mindent meg is tesz. Az igazság bajnoka és harcosa, és ha valamit a fejébe vesz, akkor semmi nem téríti le az útjáról. Érdekes lenne megnézni, hogy Krisztiánnak milyen barátai vannak, mert egy Jang Fém általában ragaszkodó, emiatt sokszor adódik az, hogy felnőtt korában is a gyerekkori barátai a legjobb barátai.

A hónapjában lévő Jang Víz Ló mutatja a temperamentumát, hogy forró fejű tud lenni, és egyik pillanatról a másikra el tud durranni az agya. Nem tudom, pontosan mi történt a büntetőfékezésnél, de valami hasonló agyeldurranás. Nem a védelmében mondom, de ilyenkor nem tud védekezni, egyszerűen elönti az agyát a vörös köd, szinte szó szerint. Persze ettől még a cselekedeteit tudja uralni, de megvan a hajtóerő a tette mögött. Minden jegynek vannak tulajdonságai, amiket magas vagy alacsony szinten is használhat. A Jang Fém egyik tulajdonsága alacsony szinten az önbíráskodás, amikor hajlamos a véleményét kb. törvényként értelmezni. Ez megint tökéletesen mutatja a büntetőfékes incidens során létrejött döntéseit. Ez a kombináció még azt is mutatja, hogy nagyon jó stratégikus gondolkodása van, vagyis nem véletlenül csinálja, amit csinál. Ez megint azt az elméletet támasztja alá, hogy színház az egész világa, vagyis nem a valóságot látjuk, hanem egy jól kigondolt produkciót. Viszont nem sakkoznék vele, mert mindenképpen nyerni akarna, valószínűleg nyerne is, de ha esetleg mégsem, akkor tuti rám borítja az asztalt.

Pont az előző posztomban taglaltam az agresszív és a direkt intelligencia struktúra közti különbséget, vagyis hogy az előbbi az előadóművész, az utóbbi pedig inkább a szerző. Hát naná, hogy Krisztiánnak agresszív intelligenciája van. Imád szerepelni, lételeme az, hogy középpontban legyen, egyáltalán nem szégyenlős, nem jön zavarba. Nagyon szépen összeáll a kép így minden egyes újabb adalékkal.

Aztán a Szimbolikus Csillagoknál látszik, hogy a Segítő Emberei a Patkány, Bivaly, Majom, Kecske. Nem követtem annyira részletesen az életútját, hogy tudjam mi történt vele 2020-ban, mindenesetre az Patkány év volt, vagyis kapott egy kis segítséget. Ugyanígy 2021 Bivaly év, vagyis most is kap egy kis segítséget. És hogy mindez ne legyen elég, a képletében is van egy Segítő Ember, így mindenféle nehézségből szerencsésen kerül ki. Kisebb-nagyobb sérülésekkel, de egyben.

Van még ráadásul Erény Csillaga és Lélekcsillaga is, amik egyértelműen a mélyebb érzelmi életet mutatják, illetve a védettséget és a szerethetőséget. Plusz hogy hatással van az emberekre. Ja, és az ezoterikus, spirituális érdeklődést is. Meg a jó immunrendszert.

Ha összegeznem kéne, akkor azt mondanám, hogy ugyan 7K-t nem találtunk a képletben, de az öntörvényűség azért ott van, és nagyon szépen kijön a személyisége a képlet alapján. Ami még fontos, hogy az is egyértelmű lett a képlet alapján, hogy leginkább szerepet játszik, nem a valós énjét látjuk, a kontraszt pedig óriási. Őszintén bevallom, hogy a képlet alapján nekem szimpatikusabb lett egy fokkal. Nektek is?

Hozzászólás