Nem tudom mennyire ismeritek ezt a dalt, az én korosztályomnak egy kultikus dala volt.
Ráadásul mikor született ez a dal én éppen Londonban éltem, bárpultosként dolgoztam, és a legnagyobb betondzsungelben tengettem a mindennapjaimat. Imádtam Londonban élni, pedig szegény környéken laktam, de szerencsére nagyon szerelmes voltam, így ez egyáltalán nem számított. Még mindig imádom ezt a várost, szerintem nagyon izgalmas és szép hely tud lenni, bár benne van a nyomor és a nélkülözés is. Mindenesetre furcsa, hogy pillanatnyilag egy kertváros kertvárosában élek, nagyon zöld, nagyon nyugodt, nagyon békés helyen, ahol nemhogy érdekes vagy furcsa emberek nincsenek, de emberek sem nagyon. Ehhez képest a másik véglet London a szürkeségével, a ködösségével, a tömeggel és a furcsábbnál furcsább emberekkel. Mégis mindkettőben jól érzem magam, mindkettőt szeretem.
Ez a klip is Londonban játszódik, bár nem egy nagy költségvetésű, hiszen csak megy a csávó London utcáin. A dal pedig arról szól, hogy milyen keserédes ez az élet, próbálunk élni, rabszolgaként dolgozunk a pénzért, aztán egyszer csak meghalunk. Közben pedig változnunk kéne, de nem tudunk változni, adott egy forma, amibe beleszülettünk, és ezen nem tudunk változtatni. A dalban fohászkodik Istenhez is, pedig nem vallásos, keresi az utat, keres valakit, aki segít a fájdalmán.
Jó kérdés, ami most felmerült bennetek, hogy ez mind szép és jó, de mi köze ennek a kínai asztrológiához vagy a Fuduhoz? Az utóbbira a legegyszerűbb válaszolnom: egyszerűen imádom ezt a dalt. Egy dal pedig indig változik, ahogyan az ember is változik élete során, mást mond egy szöveg 12 évesen, 25 évesen vagy 44 évesen. Én most automatikusan a kínai asztrológiára asszociáltam a dalból, hiszen a kínai asztrológia ennek a dalnak a keveréke. Egyrészt benne van az állandóság, a forma, amivel születtünk, ez esetünkben a Mennyei törzsek, vagyis egy-egy képletben a legfelső sor. Ezt minden személyes elemzéskor is megemlítem, hogy ez olyan tulajdonságok halmaza, amin nem tudunk változtatni. Ezzel születtünk, ez az a forma, amit a dalban énekel a srác, ez egész életünket végigkíséri. Viszont van a képletben egy alsó sor is, ami pedig pontosan azoknak a tulajdonságoknak a sora, amiket tudunk befolyásolni, tudunk kontrollálni, akár tudatosan tudunk változtatni. Szóval ez a dal, amiben benne van az állandóság és a változás, és a változás utáni igény, ez egy kínai asztrológiai képletet mond el. Plusz egy jó elemzés lehet az a segítség, ami enyhíti a fájdalmait.
A keserédes élet pedig annyira, de annyira igaz. Én alapvetően egy pozitív ember vagyok, próbálom mindenből ösztönösen a legjobbat kihozni, és nem szeretek sokat rágódni a problémákon, inkább megoldani szeretem őket. (Ez is egy klasszikus Ló tulajdonság.:)) Viszont én is látom, érzem, tapasztalom, hogy nincs csak boldog élet, nincs olyan ember, akinél mindig, minden jó, aki mindig boldog és elégedett. Szerintem egyébként is a boldogság mindig csak pillanatokat jelent, nem hosszú időt. Lehet jó napunk, lehet kellemes is, érezhetjük magunkat szuperül, de a boldogság szinte soha nem több pár percnél. Az élet nagyon is keserédes, kicsit olyan se veled-se nélküled kapcsolatban vagyunk vele, hiszen megkeserítheti a mindennapokat ugyanúgy, ahogy megédesítheti.
Úgyhogy a mostani vasárnapi okosság az ez a dal, ez a keserédes élet, amit a velünk született formában viszünk végig. És ez így pont jó.
#kínaiasztrológia #vasárnap #okosság #myfudu #keserédes, #theverve #szimfónia #önismeret #önfejlesztés