
Nézzünk ma egy újabb jelöltet, aki indul az előválasztáson, hátha így könnyebben tudsz dönteni, kire is szavazzál.
Már megnéztük Dobrev Klára képletét, és Fekete-Győr Andrást is kielemeztük. Két különböző személyiség rajzolódott ki, így személy szerint én egyre kíváncsibb vagyok a többiekre.
Ami fontos, hogy ez az oldal nem politikai oldal, itt szimplán a kínai asztrológia segítségével nézzük meg a jelölteket, nem politikai szempontból. Vallom, hogy egy közszereplő, egy politikus hazudhat, akár szavakkal, akár gesztusokkal, de a képlete soha nem fog hazudni, mindig megmutatja, hogy milyen emberről beszélünk. Az, hogy ez alapján kinek melyik képlet tetszik jobban megint egyéni ízlés kérdése. Meg természetesen az állatjegye is befolyásolja. 😉
Azt egyelőre nem tudom még csak megsaccolni sem, hogy melyikük áll nyerésre, egész egyszerűen, mert nincs egy adott pontos dátum. Egy adott napot meg tudok nézni, hogy hogyan hat egy-egy emberre, de itt egy hosszabb időszak van, amíg szavazni lehet, ráadásul ha második körre kerül sor, akkor még másik hónapba is átlépünk, így egyszerűen nincs támpontom, hogy mihez viszonyítsam a képletüket. Az első választási időszak az mindenképpen Kakas hónapban van, a második már átmegy a Kutya havába, így ezeknek az állatoknak a viszonyát fogom megnézni minden jelöltnél.
Jöjjön tehát a harmadik jelölt: Jakab Péter.

Hú, nagyon erős ez a képlet, egyértelműen nem egy feminin töltetű, leginkább a harcos jelző jut eszembe róla elsőre. Ami elsőre feltűnik, az a sok Fém elem, a Jang Fa hónap, a két Majom jegy, a Kakas jegy, a Saját struktúra, az, hogy a szerencseoszlopának a közepén jár, és hogy a Bivaly és a Tigris a Segítő Emberek egyike. De nézzük ezeket szépen sorban:
- A Fém elem alapvetően mindig a vezetői hajlamhoz kapcsolódik. Egy Fém elemesnek nagyon fontos az igazság, nagyon fontos, hogy az emberi értékeket megtartsák és tiszteletben tartsák. Attól függően, hogy Jin Fém vagy Jang Fém lágyabb vagy keményebb energiákkal rendelkezik. Jakab esetében mindkettő benne van a képletében, és mindegyik oszlopban megjelenik a Fém elem. Az éve Jang Fém Majom, ami a klasszikus harcos, igazság bajnoka, afféle modern Robin Hood. Úgyhogy az a szerep, hogy ő az átlag kisemberekért van és az ő életük jobbá-tételéért harcol, az nem szerep, ez mélyen benne van a személyiségében. Ezt nem csak elhitetni akarja velünk, nem egy marketingfogás, ő tényleg ezt akarja, ez a célja. Mármint a kisemberek segítése. A hónapja Jang Fa Majom, itt is megjelenik a Jang Fém, hiszen a Majom Jang Fém töltetű. A Jang Fa maga a változás, a tanulás, a fejlődés, és két fontos ismérve van egy Jang Fának: a makacsság és a jó kommunikációs készség. Nála ez a hónap oszlopban van, vagyis a munkastílusát mutatja, ami összefoglalva egy fantasztikusan kommunikáló ámde makacs harcost jelenít meg. És akkor jön még a nap oszlopa, ahol Jin Fém Kakas, itt is megjelenik a Fém elem, de a lágyabb verziója. Mondjuk azért nem kell félteni, mert ez a lágy verzió is gyilkos tud lenni. A Jin Fémnek az egyik legfontosabb ismérve a maximalizmusa, hiszen szeret profi lenni mindenben, szereti alaposan megtanulni és tanulmányozni a dolgokat, hogy még véletlenül se lehessen zavarba hozni. A Kakas meg ugye olyan, mint egy kakas, vagyis szeret ő lenni az úr a kis szemétdombján. Nem mellesleg a Kakas és a Majom Fém trigont alkotnak, ami a totális vezetői kompetenciát mutatja.
- A két Majom jegy megint rátesz egy lapáttal a kiváló kommunikációs készségre. Már egy Majom a képletben is azt mutatja, hogy az adott ember nagyon jól tudja használni az agyát, akár fondorlatosan is, de eléri, amit kitűzött célnak. Veszettül jó dumája van, az a klasszikus, aki csúnya kifejezéssel élve ledumálja a bugyit is rólad. Nem tudom mennyire emlékeztek arra a jelenetre, mikor Jakab az EFOTT-on kapott egy zacskót a fiatal kereszténydemokraták egy csoportjától, amit ők kritikának szántak, mintegy gúnynak, és Jakab olyan beszédet nyomott le nekik, hogy szégyellve magukat elkullogtak a bal végen. Érdemes megnézni a videót, mert Jakab kb. levegőt sem vesz 2 percen keresztül, úgy mondja a magáét, és be kell lássam jól csinálja. Na ez a két Majom ereje, ebben a videóban minden benne van, ami egy Majomra jellemző lehet. Esetleg a makacsság kimaradt belőle.
- A Kakas jegy, amit már említettem, hogy olyan, mint a szemétdombon a kakas. Védi, óvja az övéit, és bármikor kiáll a domb tetejére, hogy hirdesse önmaga jóságát. Van benne egy nagy adag hiúság, biztos vagyok benne, hogy odafigyel az étkezésére, de minimum sportol valamit. (Ez egyébként a Majom jegyre is jellemző, így számára szinte kikerülhetetlen a sport.) A Kakas jegyűeknek nagyon fontos a stílus, a kinézet, de leginkább önmagukkal kritikusak, másokkal nem. Sőt, másoknak nagyobb bűnöket is megbocsátanak, mint maguknak. Viszont nem hagyják magukat, harcolnak, vetélkednek, és nagyon szeretnek győzni. Ez egyébként a képletben több helyen is megjelenik.
- A Saját struktúra, ami Jakab esetében ráadásul Királyi struktúra is mindenképpen a vezetői szerepet erősíti. Igazi idealistát mutat, aki képes bármekkora harcra a célért, amiben hiszen. Nagyon nagy szívű embert mutat, aki a csillagokat is lehozza az égről, ha nem bántják. Legfőképpen pedig olyan embert mutat, aki egyszerűen tiszteletet érdemel, ezért is Királyi struktúra, mert tulajdonosa olyan hatással van másokra, hogy automatikusan megadják neki a tiszteletet. Nagyon jó ez a struktúra, ha valaki politikusi pályára lép, mert közkedvelt szereplője lehet a politikai szférának. Viszont itt is megjelenik a makacsság, az akaratosság, a maximalizmus és a versenyszellem. Nagyon jól tud viszont motiválni másokat, így leginkább csapatkapitányként tudnám leírni őt.
- Ő most a 10 éves ciklusának a közepén jár, tehát elvileg nem lép át nagyobb változáson jövőre. De. Átlép egy Patkány periódusba, illetve jövőre Jang Víz Tigris év lesz, ezek pedig együttesen változást, változékonyságot mutatnak. Mutatják azt is, hogy nagyon szeretne elérni valamit, és legszívesebben rohanna előre az időben, hogy elérje a céljait, de meg kell tanulnia, hogy a teret és az időt nem uralhatja. Emiatt azt mondanám, hogy jövőre bármennyire is szeretné nem tud változtatni, nem tudja véghez vinni a változásokat, amikre annyira vágyik. Nem 2022 lesz a győztes éve. Szerintem a képletében benne van a győzelem is, de nem most.
- A Segítő Emberek mindig olyan jegyeket mutatnak, amik segítik az életünket. Nem biztos, hogy úgy, ahogy mi szeretnénk, van, hogy akadályt gördítenek elénk, és a problémából való tanulság miatt fejlődünk, de van, hogy egyszerűen csak tényleg segít. Ha valakinek a képletében van Segítő Ember, akkor az olyan, mintha lenne egy védőangyala, aki egész életében elkíséri. Ettől még kerülhet bajba, de könnyebben kikecmereg belőle. Jakabnál a két Segítő Ember akire felfigyeltem az a Bivaly és a Tigris. Az idei év Jin Fém Bivaly, így ez az év neki segítséget tartogat, ez az év sikeressé teheti. 2022 Jang Víz Tigris év lesz, itt van a másik Segítő Embere, így a 2022 is segíti őt valamilyen módon. Nem biztos, hogy győzelemmel.
Mivel szépen lassan végigvettük az összes elemét, így nem marad más hátra, mint a Kakas és a Kutya időszak megvizsgálása. A Majom és a Kakas, mint már írtam fél Fém trigont hoz létre, a Fém trigon pedig minden esetben a vezetői hajlamot, a vezetői készséget mutatja, egyben a ranglétrán való továbbjutást is. Így Jakabnak a Kakas időszak, vagyis a választás első szakasza határozottan kedvező lehet. Sőt, a Kutya időszak is, mert tadáám: Fém trigon jön létre, ezúttal egy teljes. A Majom, a Kakas és a Kutya mind őszi jegyek, így együttesen egy Fém trigont alkotnak. Jakabnak a Kutya havában mindhárom állat jelen lesz a képletében, így akkor még jobbak az esélyei a győzelemre.
Kiemelném, hogy ez természetesen nem egy teljes elemzés, bármilyen hosszúnak is tűnik. Rengeteg olyan része van még a képletének, mely nem látszik első pillantásra, de azt hiszem így is elég jó képet kaptunk róla. Egy teljes elemzés nálam 12-16 oldalból áll, ez csak a gyors verzió.
Szombaton kezdődi az előválasztás, addig megpróbálok mindenkit bemutatni, úgyhogy ha érdekel a többiek személyisége is, akkor iratkozz fel vagy figyeld a Facebook oldalam.
#előválasztás #kitválasszak #2022 #jakabpéter #jangfém #majom #jangfa #jinfém #kakas #királyistruktúra #myfudu #önfejlesztés #önismeret #megmondomkivagy #kínaiasztrológia