Lassan eljön az előválasztás időpontja, de még előtte szerencsére jut időm arra, hogy megosszam veletek a jelöltek gyors-elemzését, ezzel is könnyebbé téve a választást.

Én se tudom, hogy kire szavazzak, így ez nekem is egy nagy segítség lesz. Természetesen van kedvencem, de igyekszem objektíven nézni a képleteket, amennyire csak lehet, és nem befolyásolni titeket, hogy ti is szabadon dönthessetek a különböző indokok felsorakoztatása mellett.
Ami fontos még, hogy ez az oldal nem politikai oldal, itt szimplán a kínai asztrológia segítségével nézzük meg a jelölteket, nem politikai szempontból. Vallom, hogy egy közszereplő, egy politikus hazudhat, akár szavakkal, akár gesztusokkal, de a képlete soha nem fog hazudni, mindig megmutatja, hogy milyen emberről beszélünk. Az, hogy ez alapján kinek melyik képlet tetszik jobban megint egyéni ízlés kérdése. Meg természetesen az állatjegye is befolyásolja. 😉
Azt egyelőre nem tudom még csak megsaccolni sem, hogy melyikük áll nyerésre, egész egyszerűen, mert nincs egy adott pontos dátum. Egy adott napot meg tudok nézni, hogy hogyan hat egy-egy emberre, de itt egy hosszabb időszak van, amíg szavazni lehet, ráadásul ha második körre kerül sor, akkor még másik hónapba is átlépünk, így egyszerűen nincs támpontom, hogy mihez viszonyítsam a képletüket. Az első választási időszak az mindenképpen Kakas hónapban van, a második már átmegy a Kutya havába, így ezeknek az állatoknak a viszonyát fogom megnézni minden jelöltnél.
Nem faksznizunk, a kép szerinti sorrendben haladunk.

Kezdjük tehát Dobrev Klárával.

5 dolog tűnik fel elsőre: hogy csupa Jin töltetű a képlete, hogy rengeteg benne a Víz elem, hogy 7K hatalom struktúrás, hogy kevés a szimbolikus csillaga, főképp művészetek táján, és hogy 2023-ban lép át életének egy új szakaszába.
- Az, hogy csupa Jin töltetű a képlete mindenképpen a nőies energiát mutatja, vagyis a nagyon jó diplomáciai érzéket, ő nem az a típus, aki ajtóstól ront a házba, inkább az, aki megfontolja mikor mit mondjon. Valószínűleg nem szereti a vitákat, nem szeret veszekedni sem konfrontálódni.
- A sok Víz elem nagyon jó tanulási képességről árulkodik, illetve a nyelvérzékről. Már egy Víz elemmel is valószínűleg könnyen tanulna nyelveket, de neki kapásból 3 van, és ha jól tudom ő az egyik legtöbb nyelvet beszélő ember a pillanatnyi politikai szférában. Beszél angolul, bolgárul, oroszul és németül, ráadásul mindegyiken felsőfokon.
- A 7K hatalom struktúra az egy érdekes dolog. Akik rendszeresen olvasnak engem vagy rajta vannak a hírlevelemen, azok már tudhatják, hogy mit jelent a 7K. A hatalom struktúrás emberek tisztelik a szabályokat, a hatalmat, a rendet, a korlátokat. Hatalom struktúrás emberekből kerülnek ki a rendvédelmi szervek dolgozói, mert tökéletesek rendőrnek, katonának, de akár irodistának is, mert a hierarchiában is hisznek. Ezzel szemben, a 7K-s emberek is hisznek a törvényben és a rendben, de kicsit öntörvényűen, azaz csak azt tartják be, aminek értelmét látják. Nem hisznek abban, hogy attól, hogy fentebb vagy a ranglétrán már tisztelniük kell, sokkal inkább hisznek a teljesítmény arányos tiszteletben. Ergo akkor tisztelnek, ha letettél valamit az asztalra. Szóval 7K-val az ember az univerzum törvényeit mindig betartja, de a hatályos törvényeket hajlamos lehet felülírni.
- A szimbolikus csillagok kevés száma főképp a művészeti részen hiányos. Ez igazándiból annyit tesz, hogy nem nagyon érdeklődik a művészetek iránt, nem is túl kreatív. Nem belőle lesz a következő Van Gogh, na. A Románc Virágokkal sem áll túl fényesen, ez pedig annyit tesz, hogy nem rajonganak érte az emberek. Alapvetően azt is mutatja, hogy mennyire vonzó szexuálisan, de azt is, hogy mennyire szimpatikus csak úgy a mindennapokban. Nála ebből a csillagból egy darab van, az átlagembernek 4-5 szokott lenni.
- A kínai asztrológia szerint az életünk 10 éves ciklusokra tagolódik, aminek a kezdete mindenkinél más, Dobrev Kláránál például 1 éves korára tehető. Ekkor ébredt fel spirituálisan, ekkor találkozott először a születéssel vagy a halállal. A 10 éves ciklusai során 2023-ban megy át egy újabb ciklusba, addig tehát ez eddigi energiák hatnak rá. Ha a választásokat nézzük, amik 2022-ben lesznek, akkor azt kell mondjam, hogy egy éves késésben van, így nem 2022-ben fog szignifikánsan megváltozni az élete, hanem 2023-ban. Ahhoz, hogy pontosabbat tudjak mondani tudnom kéne a választás pontos időpontját, de egyelőre nem úgy néz ki, hogy Dobrev Klára nyerne.
Most nézzük a személyiségét 3 részre bontva.
- Elsőként a valós személyiségét nézzük meg, ez Jin Víz Disznó. Már említettem a Víz elem jó tanulási képességeit, főképp nyelvek területén. Ezen kívül a Jin Víz maga a felhő, a kiszámíthatatlanság, az állandóan változó anyag. Nem tudhatod, mit lép a következő pillanatban, de azért, mert ő maga sem tudja. Szereti a változatosságot, nem szereti a kötöttséget, az unalmat. Kapcsolatban is szüksége van az egyedüllétre, és onnan lehet tudni, hogy szeret valakit, hogy hosszú pórázra engedi. Bízik a másikban és a legnagyobb ajándékot adja neki, a szabadságot. Nem hisz a féltékenységben, ha valakinek mennie kell, akkor mennie kell, ő biztosan nem fog magához láncolni. Nagyon érdekes, problémamegoldó a gondolkodása, és általában máshol jár, mint a többiek. Mondhatni a felhőkben. Kifejezetten izgalmas tehát a Jin Víz Disznó, aki mellett unatkozni biztosan nem lehet.
- Másodikként a munka felé való kapcsolatát nézzük meg, hiszen számunkra az a legfontosabb. Munkában Jin Fém Bivaly, ami határozottan jó kombináció. A Jin Fém ismert arról, hogy nagyon maximalista, nagyon szereti a legjobban csinálni a dolgokat. Ha valamit nem tud tökéletesen megcsinálni, akkor inkább bele se kezd. Soha nem végez félmunkát, inkább már-már idegesítően precíz. Fontos neki a küllem, a stílus, szeret mindenhez stílusosan közelíteni, ő az, aki egy hétköznapi vacsorát is textilszalvétával tálal. A Bivaly pedig teherbírásáról és kitartásáról híres, akinek fát lehet vágni a hátán, aki a végtelenségig bírja szuflával. Szóval határozottan jó kombináció a kitartó maximalista szerintem.
- A harmadik pedig az, ahogyan a külvilág látja őt. Ez Jin Fém Disznó. Vagyis mi, kívülállók látjuk a maximalizmusát, a precizitását, de a kiszámíthatatlanságát és a változatosságát is. Látjuk, hogy elegáns, látjuk a tudását, de nem nagyon tudjuk belőni, hogy mi lesz a következő lépése. A külpolitikában is biztosan ilyen maradna, ha megválasztanák: kicsit titokzatos, kicsit kiismerhetetlen.
Most már csak az maradt hátra, hogy megnézzem hogyan hat rá a Kakas és a Kutya időszak. A munka oszlopát nézem, mert a választások pillanatnyilag az ő munkakörébe tartozik, így az árulkodhat a sikerről vagy éppen bukásról. És egyébként nagyon érdekesen, ha az első időszakban, vagyis a Kakas időszakban eldől az előválasztás eredménye, akkor ő jó esélyekkel indul, mert a Bivaly és a Kakas jóban vannak egymással. Viszont, ha a második körre is sor kerül, akkor onnan vesztesként kerülhet ki, mert a Bivaly és a Kutya nem nagyon szívlelik egymást. ( Második forduló akkor lesz, ha az első fordulón nem jön össze valakinek az 50% feletti eredmény. Akkor ha jól tudom a két legtöbb szavazatot kapott jelölt kap még egy esélyt.)
Nagyon röviden ennyi Dobrev Klára elemzése, de természetesen még bőven van a képletében, például egy Víz trigon, meg egy Saját tükör, stb., de egy részletes elemzés nagyon hosszú lenne, nálam általában olyan 12-14 oldalra jön ki. Ez csak a lényeg, a legfontosabb dolgok, hogy valamennyire lássátok a politikai smink mögötti arcát.
Egy hét múlva kezdődik az előválasztás, addig megpróbálok mindenkit bemutatni, úgyhogy ha érdekel a többiek személyisége is, akkor iratkozz fel vagy figyeld a Facebook oldalam.
#előválasztás #dobrevklára #kitválasszak #2022 #kínaiasztrológia #önismeret #myfudu #jinvíz #disznó #bivaly #jinfém #hatalomstruktúra #7k